Ligeti-kontextusok

Mintha Ligeti György munkássága magától kínálkoznék arra, hogy egyes darabjait különböző, látszólag elütő kontextusokba helyzve közelítsék meg az értelmezők. A közelmúltból több fontos lemezfelvétel tanúskodik erről a törekvésről. De vajon mi szolgál ennek alapul?

    Teljesen természetesnek számít, ha Ligeti György művei Bartók, Kurtág, Eötvös vagy Boulez műveivel egy lemezen jelennek meg, hiszen nagyon rokon zenei világokat képviselnek, ha mégoly nagy különbséget észlelünk is mondjuk Bartók VI. és Ligeti I. vonósnégyese között. Kicsit más a helyzet olyankor, amikor eltérőnek vélt zenei világok kezdenek dialógust egymással az értelmező előadó felfogásának megfelelően. 

Forrás: last.fm

      Perényi Miklós tavaly megjelent lemezén Bach, Britten és Ligeti egy-egy műve hallható. Az, hogy Britten op. 87-es Csellószvitje egy lemezen szerepel Bach VI. (D-dúr) Csellószvitjével (BWV 1012), magától értetődik, hiszen Britten művét át- és átszövik a Bach-utalások. Perényi Miklós Ligeti 1948 és 1953 között komponált Cselló-szólószonátáját (itt a Perényi-tanítvány Rohmann Ditta előadásában) választotta a lemez záródarabjául. E mű még sugall tonalitást, a szólóhangszeren megvalósuló többszólamúság  pedig kifejezetten Bachot idézi. Bár Ligeti két – összességében ellentétes karakterű – tételből álló darabja szerkezetét tekintve elüt Bach és Britten-darabjától is, az utóbbival összekapcsolja az, hogy Ligeti és Britten nemcsak Bachra reflektálnak, hanem népzenei (vagy népzenei ihletésű) anyagot is feldolgoznak: Britten Rosztropovics tiszteletére az orosz, Ligeti pedig a magyar népzenéből merít   (a Cselló-szólószonáta I. tételében jól érvényesül a zeneszerzőt egész életében foglalkoztató – pl. Hegedűverseny I. tételében is felbukkanó dunántúli terc, melyet pl. az őrségi Vörös Netti énekelt ki megejtően). Bach művét a lemezen Britten és Ligeti darabjai veszik közre; ez az elrendezés jól érzékelteti a hagyományelsajátítás különböző lehetéges módjait. 

Jeremy Denk szintén tavaly megjelent lemezén Beethoven op. 111-es c-moll zongoraszonátáját Ligeti-etűdök veszik közre: a lemez elején  az I. kötet darabjai, a Beethoven szonátát követően pedig a II. kötet darabjai hallhatók (a záródarab, a Coloana infinită nélkül).  Mint a kísérőfüzetben a zongorista kifejti, azzal, hogy épp az op. 111-es szonátát állította a középpontba, azt jelzi, hogy (különösen a kései) Beethoven a romantikusok által kiaknázatlanul hagyott zenei lehetőségeket tartogat. 

Forrás: nonesuch.com

A kapcsolódási pontot Denk az idő kezelésében véli látni Beethoven és Ligeti között.  Az, hogy a beethoveni időkezelés tartogat kellően figyelembe nem vett lehetőségeket, már az alapvető aszimmetriából, abból kitűnik, hogy a második (záró) tétel kétszer olyan hosszú, mint az első („nem volt ideje” harmadik tételt írni, ezért nyújtotta hosszabbra a második tételt, idézi Kretzschmar Beethoven famulusát). De ugyanez az előadói gyakorlatból is kitűnik: Marc-André Hamelin előadásában másfélszer olyan hosszú ideig tart a mű, mint Wilhelm Backhaus értelmezésében. Az időt azonban radikálisan másképpen közelíti meg Beethoven és Ligeti: op. 111 „nagy, időtlen válaszának” mintegy ellenpólusát alkotják a lemezen a „végtelen” Ligeti etűdjeiben kitapintható „morzsányi egységei”, ám Denk szerint rokonítja őket, hogy egyformán a végtelent tematizálják (csak mintha az első esetben a motívumok által kitöltendő abszolút tér volna eleve adott, az utóbbiban pedig mintha maguk a fraktál módjára kifejlő motívumok hoznák létre a teret – ez utóbbi struktúra jól tetten érhető az emblematikus I. etűdben).

A Denk második (az előbbivel összefüggő) kapcsolódási pontnak a ritmus kezelését tekinti: azt, ahogyan  az op. 111 II. (Arietta) tételében variációk sorozatában kibontakozik az alaptéma (mindössze két különböző hangjegy, akárcsak az V. szimfóniában – bár ott négy hangjegyet szokás emlegetni  http://www.randomhouse.com/book/201127/the-first-four-notes-by-matthew-guerrieri), s ennek folyamán egyre más és más ritumusképletek alakulnak ki, újabb és újabb hangsúlyeltolódások következnek be, ugyanúgy, ahogyan – eltérő eszközökkel – Ligeti darabjaiban, s ebből adódóan jazzes, sőt boogie-woogies hangzásvilág jön létre. Mint Denk fogalmaz: a –szigorúan megkomponált – szabadság tör utat magának a rend ellenében. 

Denk még egy kapcsolódási pontot lát a két mester között: azt, hogy mindketten az idő két különböző, egymással küzdelmet vívó szemléletét diagnosztizálják. Arra nem tér ki, hogy Beethovennél mit jelentene (talán az az op. 111. II. tételének ellentétes szemléletmódját, s különösen azt, hogy a II. tétel a szonáta hagyományaival ellentétben variációk sorozata); Ligetinél az En suspens című etűdben látja ezt jól kirajzolódni, amelyben a két kéz más és más tempójelzést és metrumot követ: az egyik szólamban a töredezettség, a metrikai sokféleség XX., a másik szólamban pedig a (metronómnak engedelmeskedő) rubato XIX. századi eszméje érvényesül: Jeremy Denk nagyon tudatosan megkomponált lemezének hallgatója annak a szertartásnak részesévé válik, amelyben  az egyik kor átadja a helyét a másiknak. 

Mintha ez az elképzelés lenne a kulcsa a Keller vonósnégyes néhány hónapja megjelent lemezének, amelyen Ligeti két vonsnégyese között Samuel Barber II. vonósnégyesének (a valaha is komponált legszomorúbb zenének) II. (Molto adagio) – (zenekari változatában közismert – tétele szerepel. Ez a darab kapcsolja össze Ligeti két, nagyon elütő karakterű vonósnégyesét, melyeket – keletkezési idejük tekintetében – nagy időbeli távolság választ el egymástól. Az atonalitás, a ritmikai összetettség, a polifónia azonban közös a két különböző struktúrájú vonósnégyesben, s a közéjük beékelődő tonális mű, amelyben egyszerű ritmus- és harmóniavilág ölt testet, azt láttatja, hogy az atonális, ritmikailag összetett világ elemei határesetben akár úgy is rendeződhetnek, hogy Barber Adagiója álljon össze belőlük. (A II. vonósnégyes, II. (Sostenuto, molto calmo) tétele érzékelteti ezt leginkább a szinte teljes mozdulatlanságot sugalló szerkezetével és kis hangközök alkalmazásával.  Keller vonósnégyes pedig Barber művének kifejezett szikár, a vibrato alkalmazását kerülő előadásmódjával közelíti a két hangzásvilágot.) Enigmatikus egymás mellé helyezésük azonban sugallhatja azt is, hogy maga a vonósnégyes műfaja olyan, rég letűnt világot képvisel, hogy Barber és Ligeti művei inkább tűnnek egymsát kiegészítő, mintsem egymással szemben álló megnyilvánulásoknak. 

Britten, Bach, Ligeti
Miklos Perenyi
ECM New Series
2012

Ligeti/BeethovenJeremy DenkNonesuch2012

Ligeti/Barber
Keller Quartett
ECM New Series 2197
2013