Alain Resnais a 2012-ben, a Cannes-i filmfesztiválon bemutatott Vous n'avez encore rien vu című filmjében a színház és a mozi, de az irodalom és a filmművészet lenyűgöző párbeszédének is tanúja lehet a néző. A rendező – pontosabban: rendezők, hiszen a filmben vetített filmet Bruno Podalydès rendezte – Jean Anouilh két drámáját vette alapul. A kerettörténetet a Kedves Antoine, avagy az elrontott szerelem adja, s ebbe (színműbe) illeszkedik egy színmű előadása, éspedig Anouilh közismert darabjáé, az Eurüdikéé, egy olyan darabé, amely maga is dialógust folytat az irodalomtörténettel (de a zene- és a filmtörténettel is), s amely másfelől mitikus síkra, az azonos örök visszatérésének, a (személyes adottságokból fakadó apróbb hangsúlybéli eltolódásoktól eltekintve) lényegileg változatlan megismétlődésének a síkjára emeli a kudarcot vallott szerelmet.
Resnais filmje tehát kétszeresen keretes szerkezetű: egyrészt színdarab keretezi a színdarabot, márészt egy vetítőterem szolgál keretként egy (színielőadást megörökítő) film számára.
Az előttünk lepergő darabban lepergő (színházi előadást megörökítő) film egycsapásra átváltoztatja, bevonja a műalkotásba, a műalkotás létrehozásának a folyamatába a vetítőteremben magánemberként, gyászolni összejött színészeket (akik a forgatókönyv szerint önmagukat alakítják), és a mechanikusan pergő filmmel dialogizálni kezdenek a színésszé elevenedett magánemberek: hol egyszerre mondják Anouilh szövegét a filmbéli szereplőkkel, hol valamivel korábban, hol valamivel később, de még az is előfordul, hogy leintik filmvásznon látott fiatalabb kollégáikat. A gyászolók között két páros is akad, akik pályájukon korábban eljátszották már Anouilh darabját; így Orpheusz és Eurüdiké alakját három – fiatal, középkorú és idős – páros jeleníti meg a vetítőterem mágikusan átváltoztatott terében (a filmvásznon): variációk egyetlen témára.
Vous n'avez encore rien vu: eddig még nem láttatok semmit, mondja a filmcím, s a dialógusok és különböző rejtett utalások hálózatába bevonódott nézőben csakugyan az az illúzió keletkezik, hogy az – igazi vagy mélyebb – valóság még hátravan.
Az első, minden értelemben hangosfilmnek számító alkotás, A dzsesszénekes önreferenciális: you ain't heard nothin'yet (még nem hallottatok semmit) mondja benne a nem kis átalakuláson átment főszereplő. Resnais filmjében nem hangzik el, csak a címében szerepel hogy "nem láttatok még semmit", illetve "még mindaz semmi, amit eddig láttatok". Vagyis önironikus módon nem lép fel azzal az igénnyel a rendező, hogy magában a filmben olyasmit mutatott, be amit még senki sem látott (abban az értelemben, ahogyan A dzesszénekes valami hallatlant – addig nem hallottat – valósított meg). Maga az egész műalkotás, a műalkotás folyamata az – bárki, bármilyen életkorban legyen is az átélője, az élmény befogadója –, amit eddig még senki sem látott. Talán azért nem, mert amit a filmvásznon látunk, az a bevonódás a rítusba, amelyből aztán a színházi előadás keletkezik.
Rendezte: Alain Resnais
Főszereplők: Lambert Wilson, Anne Consigny, Pierre Arditi, Sabine Azéma
Zene: Mark Snow
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése