 |
| Forrás: nobelprize.org |
Daniel Kahnemann 2002-ben kapott Nobel-díjat a közgazdaságtanban elért eredményeiért. Nem példa nélküli, hogy pszichológus közgazdaságtudományi Nobel-díjat kapjon: ebben közvetlen elődjének tekinthető Herbert A. Simon (1978), de – ha nem is ennyire közvetlenül – még Friedrich August von Hayek (1974) is.
A közgazdaságtan és a pszichológia ilyen szoros kapcsolata egyrészt arra utal, hogy a közgazdaságtan tágyát alkotó, az egyes személyek vagy csoportok között lejátszódó tranzakciók nem feltétlenül – sőt az esetek többségében nem – a racionális kalkuláció szabályait követik, másrészt pedig arra, hogy e nem feltétlenül racionális viselkedési minták elemezhetők kvantitatív eszközökkel.
A Nobel-díj átvételekor tartott előadásában korlátozott racionalitásról beszél ebben az összefüggésben a szerző. Egykori szerzőtársával, Amos Tverskyvel ellentétben ugyanis úgy véli, az emberi viselkedés nem jellemezhető kifejezetten irracionálisként, ahogyan teljesen racionálisként sem – ezi röviden azt jelenti, hogy az ember a rendelkezésére álló információk alapján az adott kognitív képességeit kiaknázva dönt a különböző szituációkban.
A kognitív képességeink működését illetően Kahneman két rendszert különböztet meg: az úgynevezett 1. és a 2. rendszert: az előbbi felelős felfogásában a gyors, az utóbbi pedig a lassú gondolkodásért. A szerző láthatólag el akar határolódni a filozófiai (vagy esetleg a misztikus) hagyománytól azzal, hogy nem nevezi intuitívnak az első rendszert (s következetesen a másodikat sem nevezi diszkurzívnak). Leírása szerint az esetek döntő többségében az 1. rendszert alkalmazzuk a mindennapi életben, míg a lusta/lomha 2. rendszert, amely a diszkurzív-logikai apparátust mozgósítja, elsősorban akkor használjuk, amikor felismerjük, hogy hibát vétett az 1. rendszer. Annak oka, hogy miért költséges a 2. rendszer működtetése (leszámítva azt, hogy az agy fokozott működtetése biológiai értelemben eleve költséges), egészen kézenfekvő: úgy viselkednénk egyes döntési szituációkban, mint Buridanus szamara, azaz képtelenek lennénk dönteni szükség esetén, s rendkívül megnehezedne tájékozódnuk a világ legalapvetőbb jelenségei között. Jogosan említi recenziójában Galen Strawson a modell filozófiatörténeti elődjeként Pascal Gondolatok című művét, amelyben a szerző megkülönbözteti a lassú geometriai gondolkodást a gyors, kifinomult gondolkodástól: ez utóbbi annak a művészete, hogy kevés rendelkezésre álló információból biztos következtetéseket vonjunk le (ez a képesség azonban szerinte nagyon keveseknek adatik meg, még a geometriai gondolkodást művészi színvonalon űzők közül is – márpedig ez a képesség feltétele az előbbinek).
 |
| Forrás:inspirehep.net |
Kahneman szerint a mindennapi életben betöltött kiemelkedő jelentősége ellenére igen kevés tudós foglalkozott alaposan az 1. rendszerrel, s a könyv viszonylag rövid, fejezeteiben e rendszer működésére koncentrál, megadva a különféle illúziók keletkezésének az okait, kitérve arra, hogyan működik együtt a két rendszer (s bemutatva azt is, hogy a 2. rendszer sem mentes a torzításoktól és elfogultságoktól).
A rendkívül sokféle jelenséget tárgyaló könyv tudományos megfigyeléseken alapuló, a kvantitatív módszereket alkalmazó elemzései azonban a megközelítésmód egy vakfoltjára is rávilágítanak. Nevezetesen arra, hogy a nem tudatos vagy a tudatosság különböző szintjein játszódó folyamatok közül mintha csakis a kvantifikálhatók jönnének számba: mint mélyreható ismertetőjében Freeman Dyson írja, Freud neve meg sem említődik a könyvben (noha akár strukturális hasonlóság is tetten érhető az énről alkott modelljeikben), ami azt jelenti, hogy Kahneman tudományfelfogásába nem fér bele a freudi, kifejezetten metaforikus elemeket is alkalmazó (noha a részletekben igenis kutatási eredményekre támaszkodó) megközelítésmód (amiként a William James által a vallási élmények leírásához használt sem).
Ennek valószínűleg az az oka, hogy Kahneman ki akarja küszöbölni életünkből ezeket az illúziókat életünk jobbítása érdekében, ha végelgesen száműzni nem is tartja őket lehetségesnek (valahogy úgy, ahogyan kvantifikált én-mozgalom hívei monitorozzák különböző kütyükkel testi működésüket annak folyamatos javítása érdekében). Erre egyfajta politikai filozófiai program is épül (és itt érezheti okkal úgy, hogy a szerző maga is valamiféle – talán kiküszöbölhető, de talán nem is kiküszöbölendő – illúziónak esik áldozatul), éspedig az úgynevezett “libertárius paternalizmusé” (contradictio in adiecto): mivel – a libertáriusok felfogásával ellentétben – nem racionálisan viselkednek a társadalmi szereplők, ezért úgy kell “böködni” őket különböző fogásokkal, hogy a számukra előnyös döntéseket hozzák meg.
Budapest: HVG Kiadó 2013
Ford. Bányász Réka és Garai Attila
Ld. még:
H. A. Simon: Az ésszerűség szerepe az emberi életben
Budapest: Gondolat, 2004
Ford. Berényi Eszter
uő.:
| Korlátozott racionalitás : Válogatott tanulmányok Budapest : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1982 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése