Igazából szabadság

Tavaly, a 69. Velencei Filmfesztivál közönség láthatta először a Marcho Bellocchio  filmjét, a Bella addormentatát. A film már a címével valamilyen trauma feldolgozását sejteti, a mese alapvető funkciójának megfelelően. S a trauma akkor igazán trauma, ha a közt érinti, illetve olyasmivel kapcsolatos, ami bárkit érinthet. S az abortuszon kívül az eutanázia kifejezetten ilyen jelenség.

Olaszország közvéleményét néhány évvel ezelőtt rázta meg Eluana Englaro esete: az 1992-ben elszenvedett balesetétől kezdve kómában fekvő nő apja csak 2008 végén kapta meg az engedélyt a fellebbviteli bíróságtól lánya mesterséges táplálásának a felfüggesztésére. (Néhány évvel korábban az Egyesült Államok közvéleményének kellett feldolgoznia hasonló esetet.) Az apa néhány hónap múlva, a fellebbezések elutasítása, vagyis a teljes jogi eljárás lezárulta után élt jogával.

Bellocchio filmje Eluana mint biológiai értelemben vett lény életének utolsó hat napján játszódik. Ez a történet azonban a filmnek csak a külső keretét adja, habár nagyon fontos külső keretét. Arra figyelmeztet, hogy az eutanázia nem pusztán magánügy, illetve: az eutanáziával foglalkozva mindig  tényként veendő figyelembe, hogy a társadalom jelentős része szerint az eutanázia nem tekinthető kizárólag az egyes ember személyes szférájába tartozó jelenségnek. Ám mégiscsak az egyének privát szférájában jelentkezik először a probléma, s a rendező szerencsésen döntött, azzal, hogy az Eluana-történetet meghagyja külső keretnek, s így a filmben lejátszódó történetek mintegy ennek az alaptörténetnek mint mintának az egyes konkrét változatai – a film így szerkezetében emlékeztet némileg a briliánsan szerkesztett Love actuallyre (ami nem a véletlen műve, hiszen szerelem és halál mindannyiunkat érint,  főleg, ha a kettő egyszerre van jelen).

Forrás: http://www.sentieriselvaggi.it/

Bellocchio filmje nem egyszerűen az eutanáziának, hanem általában a szeretett személy elengedésének a jelenségét igyekszik körüljárni, éspedig a szabad választás lehetőségének a perspektívájából: az Eluana-mintakép egyes változatai a meghatározatlan ideje kómában fekvő, már felnőtté serdült lány; a halálos betegségben szenvedő, de a kegyes halált csak kérni tudó (tudatánál levő, de máskülönben teljesen kiszolgáltatott) nő; valamint az öngyilkosságot aktívan gyakorolni próbáló drogfüggő nő. Mindeközben a film a Csipkerózsika-motívum bettelheimi  jelentését is láttatja az egyik női szereplő esetében.

Az emberi szabadság az abortusz és az eutanázia (vagy öngyilkosság) esetében is a döntésre korlátozódik: vagy-vagy. Az eutanázia esetében olyan lény életének a megszüntetéséről-kioltásáról van szó, aki minden értelemben személynek (vagy legalábbis egykor minden értelemben annak volt) tekintendő. S azt, hogy ez az élethalál-kérdés, mivel poliszt alkotó lények körében vetődik föl, közügy (legalábbis van a közre tartozó dimenziója is), a filmben a szenátor alakja példázza: felesége a házastársi szeretet jegyében vegetatív létének a megszüntetését kéri tőle, miközben neki Berlusconi pártjának a tagjaként meg kellene szavaznia azt az országot alkotmányos válsággal fenyegető rendkívüli kormányrendeletet, amely kimondja, hogy egyetlen beteg táplálása sem függeszthető fel.

Igazi antinómiákat ábrázol a film: közügy-e az eutanázia (vagy az abortusz), vagy magánügy, rendelkezhet-e az ember a saját életével, vagy életről rendelkezni transzcendens hatalom privilégiuma, gyilkosság-e szükségképpen más életéről rendelkezni, vagy sem? Megannyi dilemma, amelyet illetően lehetetlen konszenzust elérni, hiszen a kiindulópontok tekintetében lehetetlen a középút, viszont mivel esetről esetre megegyezni mégiscsak szükséges, ezért mindannyian érintettek vagyunk. Azt, hogy bármilyen kiindulópontot választva is döntő szempont az emberi méltóság, szépen ábrázolja a film.

Rendezte:

Marco Bellocchio

Szereplők:

Toni Servillo
Isabelle Huppert
Alba Rohrwacher